Vissza
III. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa - II. rész

III. Maconka-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupa - II. rész

2004. 11. 02.

megosztás Facebookon

A sikeres és gördülékeny versenyrendezést látván nagyon kíváncsi voltam a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) elnökének, Dérer Istvánnak a véleményére és egyben az értékelésére a versennyel kapcsolatosan. Érdekes és egyben tanulságos gondolatokat osztott meg velem és egyben az olvasókkal is, melyet bátran ajánlhatok pár, bojlis versenyt rendező társaság figyelmébe.

Elnöki gondolatok
Három verseny közvetlen tapasztalata után, továbbá a magyar és nemzetközi társversenyek adatait feldolgozva, külföldi helyszíneket megismerve érdekes következtetésekre jutottam. Ezekből most csak töredékeket emelnék ki, de talán majd egyszer folytatom a téma ismertetését. Tény az, hogy a szabályzatok még finoman mondva sem teljesen egységesek, és így az eredmények a háttér-információk ismerete nélkül objektívan nehezen összevethetőek. Nem mindegy, hogy mely évszakban és időjárási körülmények között, milyen időtartam alatt, hány bottal, miféle megengedett technikával (behordás, etetés, stb.) “termelik” ki a csapatok azt a halmennyiséget, ami kétségkívül a legnagyobb PR töltetû hírverési forrás az extra nagy pontyok fogásának ígéretén kívül. Fontos a csapatok ún. dobási sávszélessége is, ez minimum 50 méter kell(ene), hogy legyen a pályakitûzéseknél, de nagyobb hely esetén is lehetőleg azonos eltérésekkel! Szintén törekedni kell az esélyegyenlőség biztosítása okán is reálisan halat adó vízrészek kijelölésére, akár az üzleti szempontok háttérbe szorítása mellett is.
Maconkán víz- és élőhely-típus szerint 3 szektorban, 3x9=27 csapat versenyezhet 430 cm-es vízállásig. Ez alatt, viszont a kisvízi-növényes, tavasszal optimális szektor kivételre kerül, miként a legutóbbi versenyen is. Ha lehet így fogalmazni, büszke vagyok rá, hogy még minden csapat fogott halat, nullázás soha nem fordult elő. Az is a vizet minősíti, hogy nincs “tuti első” pálya, vagy szakasz a gyakorlat szerint. Szintén növeljük a versenyzési kedvet a mostani versenytől azzal, hogy a mindenkori szektor-elsők az abszolút harmadiknak megfelelő pénzdíjat kapnak, ha nincsenek a legjobb három között.
A szabályzati tényezőket tekintve, mi a víztípus okán is az OHR szerint megengedett, technikás (behordás nélküli) kétbotos variáció mellett tettük le a voksot, és itt csak utalok a dobási távolság-pontosság összefüggésekre is.
[foto,13,A maconkai tározó, talán egyik legalkalmasabb vízterület arra, hogy nemzetközi szabályok alapján bojlis versenyt rendezzen,a,k]
A teljes versenyidőtartam pedig az összevethetőség okán marad a bevált 100 óra a jövőben is. Ismerve a bojlis módszer hatásosságát az amurra és nálunk a márnára(!) is, e halakat sem zárjuk ki az értékelésből, viszont sokszor a szerencse generálta ún. nagyság szerinti bonus-pontokat, szorzókat továbbra sem adunk. Marad a néha vitatott 1 kg/hal minimum-súlyhatár is, mert a sok kis hal vagy kevesebb nagy példány dilemma mindig fantasztikus versenyt okoz, pl. 130 db kisebb ponty is volt már kevés az első helyhez, egy komolyabb 50 db-os szériával szemben.
[foto,21,Az értékelés során, figyelembe vették a márna fogást is,a,k]
[foto,12,Ez a 16,29 kg-os nyurga a jelenlegi tórekord az őshonos nyurgapontyok közül Maconkán,a,k]
Mindent összevetve véleményem szerint az egész mezőny összfogásából számított a “kg/bot/nap mutató” az egyik legjobb összevetési alap, ha nem akarunk minden tényezőt külön vizsgálni. Érdemes próbaszámításokat végezni az ismert adatok alapján! Jó lenne, ha középtávon lenne egy olyan országos értékelési rendszer, amely kicsit közelebb vinné egymáshoz a szerencsére nem kaptafára írt nagyobb versenyeket, és így talán egyszer megteremtődhetne egy többfordulós profi bajnokság is.
Maconka-Mosella Kupák összesített eredménytáblája
Sz./idősz.
Időtart.
(óra)
Csapat/bot:
Össz.
(kg)
Db
Átl.
(kg)
I. hely:
I. db
I. átl.
Kg/bot/
nap
I./szept.
093,00
09 cs/36 db
2231,80
589
3,789
389,79/58/6,721
130
7
15,999
II./máj.
100,00
24 cs/96 db
2880,50
1067
2,67
315,10/82/3,843
135
6,27
7,201
III./okt.
100,00
18 cs/72 db
0953,36
338
2,821
148,15/52/2,849
75
6,15
3,178
Össze./átl.
097,67
17 cs/68 db
6065,66
1994
3,042
-
-
-
7,307
©Dérer István 2004
Érdemes tanulmányozni az összesített táblázatot az eddigi maconkai bojlis versenyekről
Csak óvatosan merem megjegyezni azt is - bár már utaltam rá -, hogy miként az élet külföldön már igazolta, nem a konkrét versenyeknek kell(ene) “nyereséget termelni”, hanem a folyamatos napi horgásztatásnak. Nem vagyok naiv, az üzleti alapon mûködtetett vizeken vannak ez irányú követelmények, de mi minden szempontból szeretnénk emlékezetessé tenni versenyeinket, és ehhez a minőségi kiszolgálás mellett a díjalap is hozzátartozik.
[foto,10,A maconkai versenyen az értékes kupák mellett, a befolyt nevezési díj 60 %-át kiosztják a helyezett csapatok között,a,k]
[foto,11,Alapfeltétel a versenyen a halakkal való kivételes bánásmód,a,k]
Nálunk - magyar versenyeken - újdonságnak számít a szabványos és hiteles eredménytanúsítvány kiadása is. Becsületes horgászok, tiszta viszonyok, kölcsönös bizalom, korrekt vízkezelői és versenyzői kapcsolatok - ezek azok a tényezők, amelyek a még “szabályozásilag” nem is létező bojlis szakágat arra a szintre emelhetik, amit piacként és elvei szerint már rég megérdemel. Tudom, hogy nem vagyok egyedül e véleményemmel, így évente kétszer Maconkán a folytatás az elmondottak szerint következik! Egyben szeretnék így az idény végén jogcímenként együtt minden érintettnek sikeres folytatást, szép élményeket és halakat kívánni a jövő évre is. Tegyünk együtt a jövőért, a jövő érdekében!
Dérer István
elnök, BSHE
bshe@maconka.hu

Verseny taktikák, szabályok
A III. Maconka-Mosella Bojlis Kupán több résztvevő csapat legnagyobb örömére, már kizárólag csak bojlival lehetett csalizni. Egyöntetû vélemény alapján így legalább háttérbe szorulnak a finomszerelékes, kukoricás horgászok, kik a régebbi versenyeken, általában meghatározó szerepeket töltöttek be. Nem sok hiányzott a tévedéshez! A román “A’La Carp Team” 10 mm-es, gyümölcsös ízesítésû bojlival etetve és csalizva, a második helyen végzett. Tette ezt úgy, hogy 75 pontyból legalább 65-70 darab egy és két kiló között mozgott. A verseny tapasztalataival a hátunk mögött bátran levonhatunk pár következtetést a versenyről.
1. Kétféle taktikával lehet a maconkai versenyen eredményt elérni. Az egyik, ha kisméretû bojlival, konzervkukoricával és darás etetőanyaggal a kisebb, 1-2 kilós pontyokra pályázik a horgász. A másik, ha szinte csak kizárólag bojlival etet és legalább 20-22 mm-es bojlival csalizik a nagyobb pontyokban bízva. A három verseny végeredményét figyelembe véve eddig mindig a nagyhalas taktikát választók győztek!
2. Pár helyen, nagy jelentősége van a 120-140 m-es dobásoknak is. Aki elérte dobásával a patakmedert, az szép fogásokra számíthatott.
3. A kétbotos horgászat és a bedobás a nemzetközi szabályok figyelembe vételével lett bevezetve. Rám az újdonság erejével hatott, de végre a régi szép időket idézte fel bennem! A Maconkai-víztározó adottságait és a verseny szabályzatát figyelembe véve, véleményem szerint a víz tökéletesen alkalmas arra, hogy az Országos Pontyfogó Bajnokságot problémamentesen, gond nélkül megrendezze. Remélem egyszer még erre is lesz lehetőség!
[foto,14,Az őszi időpontnak köszönhetően, pár csapat téli, hideg vízre kifejlesztett etetőanyaggal próbálta a pontyokat az etetésre csábítani.,a,k]
[foto,15,A hidegvízi pelletnek, nagy jelentősége volt a pontyok etetésen történő tartásában,a,k]
[foto,16,Amúrnak kedvenc csemegéje a kukoricacsíra pellet, kár hogy a hideg vízben nem táplálkoztak az amurok.,a,k]
[foto,17,Tigrismogyorót és kukoricát, akár 70-80 métere is el lehet juttatni az etető ragasztóval összegyúrva. A vízbe érkezés után percek alatt kioldódnak a szemes magvak.,a,k]
[foto,18,130 méter feletti dobásokra a surf botok kiválóan megfelelnek.,a,k]
[foto,19,A lassú dobemelés rendszerrel rendelkező Power Aero orsó, szintén komoly segítség a nagy dobásoknál,a,k]
[foto,20,A nagy dobásokhoz előtét zsinórnak fonott, vagy vastagabb monofil kell, míg főzsinórnak elég a 28-as átmérőjû,a,k]

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés