Vissza
VIII. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász- Feederbotos Kupa beszámoló

VIII. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász- Feederbotos Kupa beszámoló

2009. 06. 19.

megosztás Facebookon

Ha a verseny főszervezője, Döme Gábor szavait akarnám idézni, akkor így kezdeném bevezetőmet: „Stílszerûen van egy jó hírem és egy rossz hírem. A rossz hír, hogy a médiák szerint gazdasági világválság van. A horgászok azonban nem akarnak tudomást venni erről, és az elmúlt évben rajthoz álló 35 csapattal ellentétben idén 54 csapat 108 versenyzője nevezett! Kell ennél jobb hír?!” A verseny rangját és erejét jelzi, hogy egyre több ismert, élvonalbeli magyar és külföldi finomszerelékes horgász áll rajthoz. Ráadásul nem csak hazánkban, hanem Szlovákiában is egyre népszerûbb, idén már 14 külföldi csapat tisztelte meg versenyünket! Így minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy idén is a legrangosabb, legnívósabb feederbotos horgászversenyt tudtuk sikeresen megszervezni és lebonyolítani. Aki ebben az erős mezőnyben eredményt tudott elérni, az joggal lehet büszke horgásztudására!

Az 54 nevező csapatból 53 csapat regisztrált vasárnap reggel a halőrházban, majd a tó adottságainak megfelelően a kétfős csapatok választhattak, hogy ki kíván az úgynevezett mélyvizes szakaszon (ez a gát és a sziget rész), ki pedig a sekély részen (ez a szakasz a csónakkikötő melletti rész, a felező félsziget és az ezzel szemben levő hosszú egyenes partszakasz) horgászni. Az elkülönített szakaszokon belül 5-5 szektorba sorsoltak a versenyzők a rövid megnyitó után.
[foto,02.jpg,A megnyitó percei,e,k]
A sorsolást követően a horgászok elfoglalták a helyeiket, megkezdődött a felkészülési idő, melynek végén a limitellenőrzés történt szúrópróbaszerûen. Az etetést engedélyező 8:30-as dudaszó után elkezdődött az alapozó etetés.
[foto,03.jpg,Volt, aki speciális kosárral juttatta be a komoly mennyiségû alapozó etetést,e,k]
Az évek során a maconkai versenyek megtanították a versenyzőket, hogy mindenre készülni kell, nem szabad csak egy módszer mellett kitartani. Nagyon sokan legalább kétféle taktikát alkalmaztak. Egy közelebbi etetésen könnyû felszereléssel a dévérkeszegek, kárászok fogására készülve, ide az alapozáskor keszeges etetőanyag került általában, földes szúnyoggal, csontkukaccal dúsítva, míg a távolsági dobásokra alkalmas keményebb feederbotokkal a nagytestû pontyok voltak célhalak. Ide került a pontyos etetőanyag alapozás, kukoricával, pellettel, más szemes anyagokkal felturbózva. Nem könnyû a nagy mennyiségû alapozó etetést helyére juttatni, ezért is kell a fél óra az etetésre. Az erősre forduló szél tovább nehezítette a pontos csúzlizást, de ugyanúgy megnehezítette a távoli pontos dobásokat is a gáti szakaszon. Ez az erős szél tó ellenkező oldalán inkább segítette a horgászokat.
[foto,04.jpg,Volt, aki maradt a hagyományos csúzlinál,e,k]
9 órakor újabb dudaszóra elkezdődött a 6 órás küzdelem. A mélyvizes szakasz gáti oldalán szinte azonnal horogra kerültek az első keszegek. Tenyeres vagy annál kicsivel nagyobb dévérkeszegek kaptak a közeli etetésen. Néhány versenyző azt a taktikát választotta, hogy a lehető legnagyobb dobással, a legtávolabbi ponton várta az etetés zajától elugró halakat. Ez most nem hozott látványos eredményt.
[foto,05.jpg,Hamar szákban landoltak az első keszegek,e,k]
„A” szektor - mélyvízi szektor
Annál inkább megfigyelhető volt, hogy az erősödő, a tározón átlósan keresztbe fújó szél az „A” szektorra tolta a halat. Volt olyan időszak, hogy ebben a szektorban szinte mindenki fárasztott!
[foto,15.jpg,Az erős szél az „A” szektorra tolta a halakat, itt került a legtöbb hal horogra,e,k]
Jelentős halmennyiségre lehetett számítani ebben a szektorban. A horgászidő második felétől beindultak a nagytestû amurok és néhány termetes ponty is szákba került.
[foto,11.jpg,Az „A” szektor 2-es helyén horgászó Gombos Zoltán ilyen gyönyörû pontyokat fogott,e,k]
[foto,12.jpg,A mellette, az 1-es helyen horgászó Gyurkovits József kisebbeket, de sokat,e,k]
Mindez komoly fejtörést okozott a keszeghorgászatra voksoló versenyzőknek. A szektor első helyén ülő szlovákiai Gyurkovits József főként a pickerbotos keszegfogásban jeleskedett, őrületes tempót diktálva fogta az apróbb-nagyobb halacskákat. Időnként azonban a távolabbi etetésen is szerencsét próbált, és itt is fogott néhány szép pontyot. A közvetlenül mellette ülő Gombos Zoltán azonban kizárólag a távoli (70-80 méterre) bevetett végszerelékével a pontyokat vette üldözőbe. Az elképzelés a verseny elején már nagyon jól mûködött, de később a pontyfogás lanyhult és 27.540 grammal nyert Gyurkovits József, amely 97 db halból jött össze. Ez egyben a verseny legtöbb darab hala is volt, amely egy igazán értékes aranyhal medál + aranylánc különdíjat is ért. Ezt Det Gábor, a Szegedi ékszerészek csapatának tagja ajánlotta fel.
„B” szektor - mélyvízi szektor
A „B” szektor is részesedett a szél által odaterelt halakból, de a megfigyelések szerint csak az egyik fele, és ott is inkább a pontyok jelentkeztek többségben, a keszegfélék sokkal egyenletesebben voltak foghatók. A szektort Szarka Imre nyerte, aki végig keszegezve, rendkívül finom végszerelékkel fogta dévérjeit, amelyek összsúlya 17.500 g volt.
[foto,10.jpg,A „B” szektorban horgászó Szarka Imre (a későbbi szektor győztes) mesterien mûvelte a finom keszegezést ,e,k]
[foto,09.jpg, Döme Gábor is jó ritmusban fogta a keszegeket, amelyet között egy kapitális egyed is horogra akadt,e,k]
„C” szektor - mélyvízi szektor
A „C” szektor kezdettől fogva sokkal egyenletesebbnek tûnt. Itt is inkább a keszegek tették ki a versenyidő első harmadában a zsákmány jó részét. Ebben kitûnt a szlovákiai Hamar Péter és Érsek József, a későbbi szektor első és második helyezettek. Azonban magasra tette a mércét számukra Ducza Zsolt, aki a verseny elején egy 7 kiló feletti amurt szákolt. Ezt azonban nem követte újabb termetes hal, így a hangyaszorgalommal keszegező versenyzők ledolgozták hátrányukat, sőt meg is előzték a nagyhalra pályázókat.
[foto,06.jpg, A csontis etetésre menetrendszerûen befutott néhány balin is, ez Hamar Péter horgára akadt,e,k]
[foto,08.jpg, Ducza Zsolt egy termetes amurral feladta a leckét a keszeghorgászoknak,e,k]
„D” szektor - mélyvízi szektor
A mélyvizes szakaszhoz tartozott még a nagysziget. Az elmúlt években gyakran innen került ki a legnagyobb hal, a legtöbb kifogott hal. Vajon ebben az évben is hozza a jó formáját? Bizony most sem okozott csalódást! Ugyanis a későbbi egyéni harmadik és első helyezett itt horgászott. A sziget első szektorát 17.580 grammal Zoller Zoltán nyerte. Talán itt kerültek a leggyorsabban horogra az első pontyok, igaz nem valami óriásiak, 1-2 kg közöttiek. Dévérkeszegből viszont igen szépek jöttek, amelyek súlya megközelített az 1 kg-os súlyt.
[foto,07.jpg,A szigeten szép dévérkeszegek görbítették a spiccet,e,k]
„E” szektor - mélyvízi szektor
A sziget második szektorában komoly harc folyt Fördös Attila, Jarábek Attila és Pál Eörs Vilmos között. Egymás mellett horgásztak, szinte folyamatosan fárasztva. A verseny vége felé már látszott, hogy a tavalyi egyéni bajnok, Fördös Attila igen szép zsákmányt fog mérlegelni. Érdekességként említem meg, hogy „Golyópapa” mindössze egy hellyel ült arrébb, mint tavaly. Tehát nem csak remekül kell tudni horgászni, hanem sorsolni is, hogy esélye legyen valakinek az egyéni bajnoki címre. Attila a kiváló helyen nem engedte ki kezéből az újabb nagy lehetőséget és 35.900 grammal nyerte szektorát. Ezzel a verseny történetében először megvédte bajnoki címét!!!
[foto,14.jpg,Fördős Attila csaliz. A Dynamie Baits ismét „robbant” és meghozta a várva várt sikert!,e,k]
„F” szektor - sekélyvízi szektor
Reggel a regisztrációkor, amikor dönteni kellett a csapatoknak, hogy ki horgászik a mély, ki a sekély részen, a rutinosak már tudták, a sekély vízen nem lesz örömpeca, minden egyes halért meg kell majd küzdeni! Nem tévedtek… Itt sokkal jobban felértékelődött minden egyes kapás, minden egyes rontott hal súlyozottan számított. Különösen érvényes volt ez a csónakkikötő melletti szektorra, ahol idősebbik Sipos Gábor 6 kiló feletti keszegfogásával csodát mûvelt és nyerte szektorát. Őt a verseny hajrájában 5 kiló feletti amurt szákoló Hajdú László (Holi) tudta csak megszorítani.
„G” szektor - sekélyvízi szektor
A felező félsziget szépen adott halat. Kárászok, keszegfélék és kisebb pontyok jelentkeztek. Nehéz volt menet közben megítélni, hogy ki állhat az élen. A tavalyi győztes Rapala Eurohold Team tagja, Szabó Csaba, valamint a mellette ülő Sisa József vívott nagy csatát. A szektort azonban egy „nevető harmadik”, a szélső helyen ülő Csapó Sándor nyerte 15.320 grammal. Csaba a második, Józsi a harmadik lett.
[foto,18.jpg,Egy gyönyörû compó is horogra akadt,e,k]
„H” szektor - sekélyvízi szektor
A hosszú egyenes három szektorában is komoly küzdelem folyt. Keresni kellett a halat, de akinek sikerült a megfelelő módszerrel a megfelelő helyen a legkívánatosabb csalit felkínálni, az látványosan jobban „muzsikált” a társaknál. Dobre Jaromir 7.060 grammal nyerte ezt a szektort. Ő főként feederbotos távoli horgászat mellett tette le voksát, amelyet a kisebb-nagyobb pontyok és dévérek meg is háláltak.
„I” szektor - sekélyvízi szektor
A sekélyvízi szektorok középső részén helyet foglaló Erdei Attila igazán maradandót alkotott, hiszen 11.420 grammos fogása ezen a területen versenykörülmények közepette kiemelkedőnek számít. Kizárólag távol, a parttól 80 méterre, heavy feederrel horgászva fogta halait, amelyek között 5 ponty is tiszteletét tette! Hogy eredményét még jobban értékelhessük, meg kell említeni, hogy a szektora második helyét elhódító versenyző 4 kilót fogott. Tehát amit Attila kitalált és véghez vitt, az bizony itt nem hétköznapi volt!!!
[foto,13.jpg,Erdei Attila nyugodtan és hibátlanul horgászott,e,k]
„J” szektor - sekélyvízi szektor
A 10. szektort Németh Balázs 8.120 grammos fogásával nyerte. Balázs is remekül oldotta meg faladatát és pontos, precíz horgászatával megérdemelten hódítottal el a szektorelsőséget.
A versenyt 15:00 órakor fújtuk le. Az új szabályok értelmében a verseny lefújása előtt megakasztott hal a versenybe még beleszámított. A gáti szakaszon ekkor még hatan fárasztottak! Majd ezután megkezdődött a mérlegelés. Míg a fogott súlyok számítógépbe rögzítése és az eredmények nyomtatása zajlott, addig a versenyzők elfogyasztották jól megérdemelt ebédjüket. A kiírásnak megfelelően ezután az ünnepélyes eredményhirdetés következett.
[foto,21.jpg,Az eredményhirdetés percei,e,k]
A Top-Fish 2001 Kft., a verseny fő támogatója jóvoltából ebben az évben kiemelkedő volt a kiosztásra váró díjak összértéke. Díjazásra került az első 3 csapat:
  1. EA-Maros Mix Team: Szarka Imre és Erdei Attila 2 pont 28.920 g
  2. Rapala Eurohold Team: Szabó Csaba és Fördös Attila 3 pont 49.380 g
  3. Megrázó Team: Dobre Jaromir és Érsek József 3 pont 16.220 g
[foto,23.jpg,Az első 3 helyezett csapat,e,k]
[foto,22.jpg,Az egyéni és csapat díjazottak,e,k]
Díjazott lett az első tíz egyéni helyezett, a tíz szektor egyest horgászó versenyző:
  1. Fördös Attila (Rapala Eurohold Team) 1 pont 35.900 g
  2. Gyurkovits József (Boel 2 Team) 1 pont 27.540 g
  3. Zoller Zoltán (Haltépő Team) 1 pont 17.580 g
  4. Szarka Imre (EA-Maros Mix Team) 1 pont 17.500 g
  5. Csapó Sándor (Jász Team) 1 pont 15.320 g
  6. Erdei Attila (EA-Maros Mix Team) 1 pont 11.420 g
  7. Hamar Péter (Moha Team) 1 pont 10.840 g
  8. Németh Balázs (Sárvári Kinizsi HE) 1 pont 8.120 g
  9. Dobre Jaromír (Megrázó Team) 1 pont 7.060 g
  10. id. Sipos Gábor (Sipos Team) 1 pont 6.020 g
[foto,17.jpg, Fördös Attila egyéni győzelmét eredményező 35.900 g zsákmánya,e,k]
Díjat kapott a legjobb külföldi horgász: Gyurkovits József is.
[foto,16.jpg,Gyurkovits József egy dézsa hallal, 27.540 g súlyban ,e,k]
Különdíjat kapott a legnagyobb halat kifogó horgász, Ricsei Tibor, aki egy 7.480 g súlyú tükörpontyot terelt szákba.
[foto,20.jpg, Ricsei Tibor (Blero Team) a 7.480 g-os tükrössel, amely a verseny legnagyobb hala volt,e,k]
Det Gábor, a Szegedi ékszerészek csapatának nevében a darabszámra legtöbb halat fogó horgász számára ajánlott fel értékes különdíjat, amelyet Gyurkovits József kapott meg.
[foto,19.jpg,A megérdemelt különdíjat Det Gábor adja át Gyurkovits Józsefnek,e,k]
A szektoreredmények, egyéni- és csapatvégeredmények letölthetők innen:[file,eredm.zip]eredm.zip[-file]
Ismét egy nehéz, de halfogásban és izgalmas fárasztásokban bővelkedő versenyt láthattunk, szurkolhattunk végig. Egyre profibbak, egyre céltudatosabbak az ide ellátogató feeder- és pickerbotos horgászok, komoly felkészülés, komoly tudás áll mögöttük. Bizony, senki nem ülhet ma már le úgy, hogy biztos lehet az eredményben. Ettől is szép és egyre nívósabb ez a verseny.
A győzteseket (az alkalmazott praktikákat, mesterfogásokat) hamarosan részteles írásokban fogjuk bemutatni.
[video,VIII_Maconka43.flv]
Találkozzunk ősszel ugyanitt, a 2009. szeptember 5-6-án megrendezendő IV. Haldorádó Feeder Szuperkupán! A verseny részletes kiírása: [h, articles.php?articleid=2128,_blank]IV. HALDORÁDÓ FEEDER SZUPERKUPA - VERSENYKIÍRÁS[-h] itt olvasható.

Írta: Tóth Ferenc
Fotók: Tóth Ferenc
Videó: Takács Péter, Pethő Balázs

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés