Vissza
VII. HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa 2. forduló

VII. HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa 2. forduló

2012. 09. 09.

megosztás Facebookon

A tegnapi napon a keszegezők mutathatták meg mit tudnak, azt hiszem elmondhatjuk, ez meglehetősen jól sikerült, hiszen nagyon sok tíz kilogramm feletti fogás történt. Ma egy egészen más technikát kell bemutatni, úgy horgászatban, mint etetésben. Ma a ponty és az amur a célhal. Ma aki, igazán érti a pontyozást, megszerezheti a Pontyfogó Bajnok címet, és esetleg, ha előző nap is jól szerepelt, övé lehet az összetett verseny valamelyik értékes jutalma.

A tegnapi tényleg finomszerelékes peca után, ma teljesen más stílust kell horgászni annak, aki igazán eredményes szeretne lenni. Nagytestû pontyokra, vad amurokra számítunk. Azt, hogy ezt kinek és hogyan sikerül megvalósítani, kövessék ma is velem portálunkon, igyekszem minden érdekes mozzanatot megmutatni folyamatos frissítéssel.
Sajnos a tegnapi forduló után két versenyző egészségügyi ok miatt nem tudta vállalni a mai versenyt. Beállt derékkel mozogni is alig tudnak. Ezért a gáti két szektor egy-egy fővel csökkentésre került.
A rövid megnyitó és szabály ismertetés után elkezdődött a kiemelt sorsolás. A tegnapi szélső helyen ülők húztak először úgy, hogy a szélső helyek számai nem voltak a sorsoló kupában.
A sorsolás után a versenyzők megkezdték a felkészülést, és perceken belül elkezdődik a limitek ellenőrzése.
[foto,00.jpg,A felkelő nap bearanyozza a tározót,e,k]
[video,szuperkup2.flv]
[foto,01.jpg,A sorsolás percei,e,k]
Frissítve 9.30 óra
A tegnapi horgászathoz képest teljesen más stílus a mai. Ez már az alapozó etetésnél meglátszott, a tegnapi nagy mennyiségû etetőanyag, élő csali bejuttatásával szemben sokkal kevesebb etetőanyag, élőcsali szinte semmi, sőt olyan versenyző is volt, aki egyáltalán nem alapozott.
Kilenc harminckor megkezdődött a második forduló. Nagy távolságra csapódtak be a szerelékek, és megkezdődött a türelmes horgászat. A mai nap a kapás kivárásáról fog szólni. Kivárásról, ami 15 percig tartott és máris horgon volt az első ponty. Nem túl nagy, de Kurucz Dávid igencsak örült neki.
Alig került szákba az első hal, amikor Tihany Ferenc a B szektor belső szélén nagy halat akasztott. Türelmes fárasztás következett. Míg Feri a nagytestû halat parírozta,Kurucz Dávid is újra fárasztott. Az ő hala kicsit kisebb lett, előbb szákba került, mint Tihany Ferencé, de az övé is sikeresen mérlegelésre került.
[foto,02.jpg,Kevés etetőanyag, élőcsali alig, inkább pelletek, magvak vannak a repertoárban,e,k]
[foto,03.jpg,Ponty csemege felfûzve,e,k]
[foto,04.jpg,Az első ponty Kurucz Dávid kezében,e,k]
[foto,05.jpg,Tihany Ferenc nagy halat fáraszt,e,k]
[foto,06.jpg,Közben Dávid fogott egy kilenc kiló feletti pontyot,e,k]
[foto,07.jpg,16040 g-os lett Ferenc tükröse,e,k]
Frissítve 10:20 óra
Frissítve 11:30 óra
A mai pontyhorgászat a hosszú dobásokról és a türelmes kapásra várásról szól.
Az A szektorban Kis- Molnár Csaba szákolt sikeresen egy 10 kg feletti pontyot, majd nem sokkal utána Képe Géza is sikerrel fárasztott egy 5 kg felettit, utána közvetlenül egy 9 kilogramm feletti pontyot.
Az A szektor szélső helyén ülő Kurusta Sándor is sikerrel fárasztott ki és szákolt eredménnyel egy 13 kg feletti gyönyörû példányt.
A C szektorban Fazekas Tamás előbb egy 9700 g-os halat szákolt, majd nem sokkal utána 3 kisebbel azok összsúlya 9200 g volt. Ezzel Tamás első helyen áll szektorában. A mellette ülő Hajdú László eredt a nyomába egy közel 10 kg pikkelyes ponttyal.
A B szektorban ebben az időben csak néhány rontott kapásról tudok beszámolni. Sok idő van még vissza, bőven lehet még mindenhol történés.
[foto,08.jpg,Kis-Molnár Csaba 10 kg feletti halával,e,k]
[foto,09.jpg,Fazekas Tamás a C szektorban fogott 9700 g-os hala,e,k]
[foto,10.jpg,Képe Géza 100 m feletti dobásokkal találta meg a pontyokat,e,k]
[foto,12.jpg,Előbb egy 5 kg felettit...,e,k]
[foto,11.jpg,... majd egy 9 kg feletti halat szákolt sikerrel,e,k]
[foto,13.jpg,Kurusta Sándor az A szektor szélső helyén fogott 13 kg feletti halával,e,k]
[foto,14.jpg,Közben Fazekas Tamás fogott még 3 kisebb pontyot, összesen 9 kg felett voltak,e,k]
[foto,15.jpg,Hajdú László majd 10 kg-os pikkelyes pontyot fogott Tamás mellett,e,k]
Frissítve 12:30 óra
Az A szektorban a helyzet fokozódik! Képe Géza rettenetesen erős fél órát csinált az utolsó jelentkezésem óta. 38 kg-nál több halat fogott három darabban.
Közben Kurusta Sándor is szákolt egy pikkelyes pontyot, és Ladányi Béla is megfogta első halát. Etetőanyagot váltott, 2 percen belül horgon volt a hala. Véletlen lenne?
Nagyon éles a helyzet, Géza tegnap 2 pontot szerzett, ma nagyon nagy súllyal vezet, de nem lefutott még ez a meccs! Látszik, elég egy erős fél óra ehhez.
[foto,16.jpg,Képe Géza 9 kilós halával,e,k]
[foto,17.jpg,Majd egy 15 kilóssal,e,k]
[foto,18.jpg,Kurusta Sándor 8 kilós hala,e,k]
[foto,19.jpg,Egyszerre fáraszt a két rivális szomszéd,e,k]
[foto,20.jpg,Géza 14,6 kg-os kilós halával,e,k]
[foto,21.jpg,Ladányi Béla hala tíz kilogramm felett lett kevéssel,e,k]
Frissítve 15:25 óra
A verseny utolsó órájához közeledünk. Az A szektort biztosan vezeti Képe Géza, 68 kg-os összfogással eddig. Második helyen Ladányi Béla áll 32 kg körüli fogással, majd őt követi a szélen horgászó Kurusta Sándor.
A B szektorban Kurucz Dávid vezet 25 kg hallal, majd Tihany Ferenc a verseny elején fogott 16 kg-os halával jön a sorban. Látványosan kevesebb a ahl ebben a szektorban, mint az előzőben.
A C szektorban jelenleg Fazekas Tamás az első, 18 kg körüli hallal, de a második helyre várhatóan Németh Balázs fog befutni több kisebb pontyot zsákmányolva. Az előző percekben mérlegeltünk Názár Pálnak egy 9 kg feletti halat, de ez pár dekával kisebb, mint Hajdú László korábban fogott hala. Esett még pár kisebb ponty a szektorban, de azokat majd a forduló végén mérlegeljük.
[foto,22.jpg,Ladányi Béla újabb pikkelyese,e,k]
[foto,23.jpg,Kurucz Dávid átvette a vezetést a B szektorban,e,k]
[foto,24.jpg,Kis-Molnár Csaba is behúzta az újabb pontyot,e,k]
[foto,25.jpg,Lantos Jánosnak is sikerült egy szép halat fognia,e,k]
[foto,26.jpg,Képe Géza ma bravúros teljesítményt mutat,e,k]
[foto,27.jpg,Ladányi Béla erősen törekszik a szektor második helyre,e,k]
[foto,28.jpg,Kurucz Dávid egy újabb szép hala,e,k]
[foto,29.jpg,Kurusta Sándor a szektor harmadik helyén áll számításunk szerint,e,k]
[foto,30.jpg,Tari István első hala,e,k]
[foto,31.jpg,Názár Pál kilenc kiló feletti halával,e,k]
Frissítve 18:05 óra
A fél 5-kor felhangzó záró kürtszó után még két versenyző fárasztott. arra, hogy a haluk értékelhető maradjon, tíz perc állt rendelkezésre.
Ezt, mindketten teljesítették. MIvel napközben a nagy testû halak mérlegelésre és súlyuk rögzítésre került, ezért aztán a lefújás után nagyon hamar végzett a mérlegelő csapat.
A mai pontyos verseny végeredménye:
1. Képe Géza 88 180 1,0
2. Kurucz Dávid 33 640 1,0
3. Fazekas Tamás 18 910 1,0
Az összetett verseny eredménye:
1. Képe Géza 18 580 2,0 88 180 1,0 106 760 3,0
2. Ladányi Béla 23 440 1,0 32 750 3,0 56 190 4,0
3. Názár Pál 14 120 3,0 12 100 2,0 26 220 5,0
4. Fazekas Tamás 13 000 5,0 18 910 1,0 31 910 6,0
5. Sisa József 19 070 2,0 10 520 4,0 29 590 6,0
A legeredményesebb külföldi versenyző:
Tomanovics Sándor / Sk 14 900 2,0 2 490 6,0 17 390 8,0
A legnagyobb hal díját Tihany Ferenc kapta 16040 g-os pontyért.
[foto,32.jpg,Az összes díjazott,e,k]
Gratulálunk a győzteseknek, az összes résztvevőnek a kitartásáért.
A teljes eredmény letölthető: [file,szuperkupa2012.xls]INNEN[-file]
További képek megtekinthetők: [h,http://www.facebook.com/media/set/?set=a.379720922098421.83842.171922142878301&type=1,cél]Facebook oldalunkon[-h]

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés