Vissza
Egy forró randevú

Egy forró randevú

2009. 07. 07.

megosztás Facebookon

A már megszokott időpontban, július első szombatján került sor az újabb maconkai Tóparti Randevúra, melynek a mi szempontunkból - meglepő módon :) - a horgászat a fő attrakciója. Talán nem is véletlenül… A XI. NMH-Grátisz-BSHE Kupa ugyanis az eddigi legtöbb versenyzőt vonultatta fel, és bizony már a nevezők számát is korlátozni kellett. Mivel azonban sok jó ember „kis” helyen is elfér, végül e sajátos hangulatú verseny ismét betöltötte rendeltetését, ötvözve a módszereket és a kvalitásokat, megőrizve az emberi kapcsolatok, a párbeszéd fontosságát!

Amikor megjelentettük a versenykiírást, pár nap alatt be is teltek a tervezett helyek. Így van ez Maconkán gyakorlatilag minden hagyományos versenyen. Ezúttal azonban a nevezési sorrend volt a döntő, és a lehetőségekhez képest egyszerû szabályzókkal (és minimális nevezési díjakkal) próbáltunk operálni, hogy bárki horgászhasson egy jót ezen a megmérettetésen, függetlenül akár a tapasztalattól és a felszereléstől is.
[foto,01.jpg,Hajnali hangulat,e,k]
[foto,02.jpg,Lassan felszáll a párafüggöny,e,k]
Hajnalban ólommadárként elindulva úgy gondoltam, hogy a napfelkelte látványa fog először lenyûgözni, de ez két okból is elmaradt. A 95%-os páratartalom ugyanis ködfüggönyt varázsolt a víztükör fölé, így a napot eleinte csak sejteni lehetett. Később a sejtés erős bizonyosságba csapott át, de erről majd máshol. A másik oldalról pedig a várakozók száma rögtön azt sejtette, hogy még tovább kell bővíteni a pályakitûzést. Nem kicsit, nagyon. Pont azok, akik a helyszínen neveztek, kicsit nehezményezték a fennálló bizonytalanságot, de végül is minden lassan(?) a helyére került.
[foto,03.jpg,Nevezésre várva,e,k]
[foto,04.jpg,Van, akinek ez már sikerült,e,k]
[foto,05.jpg,Végül csak kialakul a kör,e,k]
A fenekezők most a hossz- és homlokgáton (I. versenypálya), az úszósok pedig a II., déli parti versenypályán helyezkednek el. Az eddigiekhez képest fordított alapállást az adott kategória versenyzői létszáma indokolta, és bizony mi is kíváncsiak voltunk a várható eredményekre. A gyermekek újra a hagyományos csónakkikötői részen kergethetik a halakat, megfelelő szülői segítséggel.
[foto,06.jpg,Sorsolás,e,k]
[foto,07.jpg,A kívánatos gáti pálya kicsit másképp,e,k]
[foto,53.jpg,Ugyanez közelről,e,k]
Mindenesetre így sikerült egy órát csúszni az indulással, ami az emelkedő hőmérséklet kapcsán nem tûnt örömódának, versenyzői és szervezői szempontból sem. A rajtlisták véglegesítése után pár perc erejéig következhetett a barátok, ismerősök észlelése és szerencsés esetben felismerése, majd a sorsolás és az eligazítás. Miután mindenki elindult a horgászhelyére, Unicum - hot-dog - kávé összeállításban részemről életmentésre került sor, aztán a sorsolás eredményének technikai rögzítésére.
[foto,09.jpg,Az I. sziget is benépesül, ...,e,k]
[foto,10.jpg,... majd itt is felszáll a füst, jelezve a főzőverseny kezdetét,e,k]
Közben a versenyzők elfoglalták helyeiket, és először megkezdődött az etetés, majd fertályóra múlva, 8:30-tól a verseny, a tervezett öt órás időtartamban. A pályabírókkal megbeszéltük, ha jelentősebb hal akad a horogra, akkor beszólnak a horgásztanyára. Egy óra múlva megbizonyosodtam róla, hogy nem a rádió, vagy a telefon rossz, hanem egyszerûen nincsenek még nagy halak. Azért biztatásul egy-egy keszeg már a szákokba került, de volt idő(m) a természeti szépségek tanulmányozására is. Kis kitérőként itt jegyzem meg, hogy még ennyi év után is lenyûgöznek a helyi élővilág apró ajándékai, és azt szeretném, hogy ez így is maradjon mindörökre… Biztató, hogy egyre többen vannak hasonló gondolkodású emberek!
[foto,11.jpg,Egyszerûen szép,e,k]
[foto,12.jpg,Virágba borulva,e,k]
[foto,13.jpg,Ez a mi sziklakertünk,e,k]
Először a fenekezős szekciót néztem végig. Ismét a két alapstratégia kerekedett ki, a nagy halra váró és így kockáztató, valamit a sok kicsi sokra megy alapú fehérhal-horgászat. Maconkán azonban mindkettő kockázatos, így sokszor érdemes verseny közben is váltani. Ennek oka a nagyhal- és a keszegállomány egyaránt kiemelkedő mennyisége. Megfigyelhető, hogy egy idényben mindkét változat többször is nyerő lehet, tehát ebben sem lehet biztosra menni.
[foto,14.jpg,Reálisan elérhető, de nem biztosan!,e,k]
Kiss Béla, aki már sokszor okozott itt meglepetést a kánikulában is amurjaival, most is az első változatra szavazott. Simon Szelina szintén a homlokgáton kereste a halakat, és ismerkedett a helyi körülményekkel, miközben a család másik erősségét, a hosszgát első harmadában ülő Szász Sándort is szemmel tarthatta. Megnyugtatok mindenkit, hogy a hamarosan következő képen nem rá célzott a csúzlival! Csabai Mariann - szintén kedves ismerős a portál olvasói számára - is a hosszgáton próbált szerencsét, amit egy szép dévér hálált meg először. A mérlegeléskor ezért meg is kapta méltó jutalmát, ekkor már sokan cseréltek volna vele…
[foto,08.jpg,Kiss Béla már készenlétben,e,k]
[foto,15.jpg,Szelina a vártán...,e,k]
[foto,16.jpg,... és akcióban,e,k]
[foto,17.jpg,Mariann várakozóban...,e,k]
[foto,18.jpg,... és akcióban,e,k]
Döme Gábor a tavalyi, akkor 35.820 gr-os eredményû bajnok most a 8. rajthelyen közelre horgászott pickerrel, és ennek néhány percenként meg is volt a keszeg formájában jelentkező eredménye. Olyan 20 dekagrammos átlagot tippelve félidőben negyven-egynéhány halat fogott, így az átlagpontyból minimum 3-4 hal kellett az elméleti kiegyenlítéshez. Ekkor jelentkezett a közelben az első nagyobb, mintegy 7 kg-os ponty, egy szép nyurga. Hát igen, mi van, ha jön az adott horgásznak egy másik? Gáboron kívül feltûnt még az első (szélső) rajthelyen horgászó Bocsi Szilárd aktivitása is, nála beindultak a kisebb pontyok is. Pár perccel időleges távozásom után Sándor viszont kivarázsolt egy 10 plusszos nagypontyot, így a verseny igen nyíltnak tûnt, de csak az alsó, sekélyebb szakaszt illetően.
[foto,19.jpg,Bedob. Majd ...,e,k]
[foto,20.jpg,... koncentrál, ...,e,k]
[foto,21.jpg,... bevág, és ...,e,k]
[foto,22.jpg,... kifogja!,e,k]
Visszatérve az időjárásra. Bár minálunk nem járt egy formás időjós sem, azért a helyi kis állomás adataiból látom, hogy időközben a reggeli (50 cm mélyen mért) vízhőmérséklet a verseny alatt 25-ről 27 fokra emelkedett, a levegő pedig árnyékban is elérte a 30,5 fokot. A légnyomás igen ingadozó, de csökkenő tendenciájú maradt, a szél pedig csak az utolsó másfél órában jelentkezett egy-két bágyadt fuvallattal. Bizony kitartást igényelt a versenyzőktől e meteorológiai szituáció!
[foto,23.jpg,Sokszor azt éreztem, hogy az aszfaltra olvadok!,e,k]
Különösen a gyermekektől, szerencsére bőven van szülői gondoskodás! Itt is gyûlnek a halak, bodorka, compó színesíti a fogásokat. Jó dolog látni, hogy van utánpótlás, erre bizony figyelni kell. Ezért is tartom, tartjuk jó kezdeményezésnek a maconkai gyermek horgásztábort, amely idén már második alkalommal kerül júliusban megrendezésre.
[foto,24.jpg,Koncentrálás,e,k]
[foto,25.jpg,Etetés,e,k]
[foto,26.jpg,Küsz, családi körben,e,k]
Az utolsó órában újra meglátogattam a déli part úszós szektorát. Érdekes, de nem meglepő módon a rakós botok aránya itt a napi horgászatban is évről-évre emelkedik, és most is ez nem csak a gáti elméleti felkészülés kényszereredménye. Igen, ki lehet hozni e távra a pontyokat is. Sok résztvevővel folyik a táplálékkeresési harc, így a halak előbb-utóbb mindenhol(!) megjelennek. Új elem a küszök számunkra örömteli megjelenése az idén, így az éppen haltalan szektorokban erre a jövőben fokozottan figyelni kell! Itt 4-5 esélyest is gondolunk, és nem tûnnek rosszabbnak az eredmények a fenekezőktől sem. Annak ellenére, hogy a „melegben a halak a mélybe húzódnak” hit erős lábakon áll. Hamarosan kiderül majd az igazság e napra is.
[foto,27.jpg,A II. versenypálya felülről ...,e,k]
[foto,28.jpg,... és alulról fényképezve,e,k]
[foto,29.jpg,Toljuk!,e,k]
[foto,30.jpg,Életkép 1.,e,k]
[foto,31.jpg,Életkép 2.,e,k]
[foto,32.jpg,Munkában a későbbi női győztes,e,k]
Mire eljön a mérlegelés kezdetét jelentő hármas dudaszó, még történt egy-két érdekesség a túloldalon is. Az itt már szokásos dél körüli nyári pontytáplálkozás számos durranós szakítást is eredményezett! Szász Sándor ellenben újra nagy pontyot fogott, és mellette 2-3 kisebbet is. Bocsi Szilárd még többet, de ezen túl nála egy 6-7 kg-os ponty és pár nagyobb keszeg, kárász is található. Döme Gábort elkerülték a pontyok, de végül 84 db halat mérlegelt. Az első rajthelytől indulunk mérni, Szilárd 23.300 gr-ot produkált. Magasan a legtöbb ponty a mezőnyben, mindez a legsekélyebb gáti helyen. Gábor a 8. helyen 18.620 gr-ot fog keszegből. Hárommal mellette Sándor 5 pontya 28.360 gr, és övé a legnagyobb hal trófeája (12.560 gr) is. Mint később, úgy 50 perc mérlegelés után kiderül, ez a fenekezősök első három eredménye. Személy szerint közben még elindulok a fedetlen fővel a hőguta ellen címû versenyen, de ha neccesen is, azért még visszaérek a halőrház légkondicionált menedékébe.
[foto,33.jpg,Szász Sándor és az egyik nagy ponty,e,k]
[foto,34.jpg,Bocsi Szilárd és a szorgos típuspontyai,e,k]
[foto,35.jpg,Döme Gábor és keszegei,e,k]
A másik mérlegelő különítmény az úszósokat veszi sorra, itt az első az első is marad. Kapuszta Mihály 15.180 gr fogása a jeln körülmények között önmagáért beszél! A számozásról a helyismerettel rendelkezőknek annyit, hogy a körforgalom utáni első helyről van szó, ahol a legszûkebb a meder… A 6. rajthelyen Kaszás Géza a második, 140 gr előnnyel a 18. helyen horgászó Kovács Gergely előtt. A hölgyeknél úszós az első, Takács Ildikó rakóssal is tolva 5.640 gr keszeget varázsol ki a pálya felső vége felé. A második Szelina, a harmadik Mariann. Ismét bebizonyosodik, hogy nem csak írni, de horgászni is tudnak! Összegezve az abszolút első 11-ből csak 6:5 az eredmény a totálisan favorizált gát javára. Ezen is el lehet és kell gondolkozni…
[foto,36.jpg,A jól bevált ponty, ...,e,k]
[foto,37.jpg,... vagy a dévér, ....,e,k]
[foto,38.jpg,... netán a balin?,e,k]
A gyermekeknél Kindlik Ádám túlzás nélkül érett versenyzéssel 6.880 gr-ot fogva a bajnok, az ezüstérmes a tavalyi első Kurunczi Dávid, mögötte a bronzos mindössze 40 gr hátránnyal Gyurcsák Márk. Szép volt, Fiúk!
[foto,39.jpg,A díjak,e,k]
[foto,40.jpg,Övék a jövő!,e,k]
[foto,41.jpg,Bizonyíték, nem ígéret...,e,k]
[foto,42.jpg,Ígéret, és bizonyíték...,e,k]
[foto,43.jpg,A családban marad 1.,e,k]
[foto,44.jpg,A családban marad 2.,e,k]
A BSHE által a résztvevők számára biztosított csülkös babgulyás elfogyasztása után került sor az eredményhirdetésre. A rendezvényt támogatók jóvoltából a 84 induló között összesen 16 trófea és díj került kiosztásra, valamint minden gyermek szokásosan ajándékcsomagot is kapott:
Fenekező I.: Szász Sándor 28.360 gr
Fenekező II.: Bocsi Szilárd 23.300 gr
Fenekező III.: Döme Gábor 18.620 gr
Úszós I.: Kapuszta Mihály 15.180 gr
Úszós II.: Kaszás Géza 9.920 gr
Úszós III.: Kovács Gergely 9.780 gr
Gyermek I.: Kindlik Ádám 6.880 gr
Gyermek II.: Kurunczi Dávid 3.320 gr
Gyermek III.: Gyurcsák Márk 3.280 gr
Női I.: Takács Ildikó 5.640 gr (úszós)
Női II., különdíj: Simon Szelina 3.200 gr (fenekező)
Női III., különdíj: Csabai Mariann 2.700 gr (fenekező)
Ifjúsági I.: Géczi Máté 5.300 gr (úszós)
Legnagyobb hal különdíj: Szász Sándor 12.560 gr (ponty)
Legtöbb hal különdíj: Döme Gábor 84 db
Ifjúsági korú női különdíj: Nagy Bettina
[foto,45.jpg,Bettina horgászata ...,e,k]
[foto,46.jpg,... és annak eredménye, egy fátyolfarkú ezüstkárász,e,k]
Szép gesztus volt, hogy Gábor a bronzéremért járó feederbotot Bettinának ajánlotta fel! Az eredményhirdetés lezárása előtt a Tóparti Randevú ötletgazdája, Plachy György a Nógrád Megyei Hírlap képviseletében egy halas kopjafát adományozott a BSHE részére, melyen a tervek szerint az aktuális maconkai versenycsúcsok is elhelyezésre kerülnek majd. Köszönjük az Alkotónak, valamint a Felajánlóknak! Itt egyben megköszönném a Nádasdi Elektro Kft., a Maconkai Horgászbolt, a Nagybátonyi Sügér Horgászbolt, valamint természetesen a Haldorádó támogatását is.
[foto,47.jpg,Múlt, jelen, jövő, ...,e,k]
[foto,48.jpg,... és egyben a pillanat emlékmûve,e,k]
A díjazottak csoportképe már az új szimbólum mellett készült el. Ezt követően a horgászok megoszthatták élményeiket az egyéb napi nagyszigeti rendezvényeken (főzőverseny, lovaglás, nótamûsor, stb.) részt vett ismerősökkel, vagy tovább napoztak, sziesztáztak a partokon, esetleg a változatosság kedvéért és élve a kedvezményekkel újra elkezdtek horgászni. Erre lesz a jövőben is bőven lehetőség, mert a nyári főidény okán most 6 versenymentes hét következik!!! Ezzel is hozzájárulni kívánunk a szabadságos hétköznapok varázsához…
[foto,49.jpg,Díjazottak, együtt,e,k]
[foto,50.jpg,III.-I.-II.,e,k]
[foto,51.jpg,Neked dedikálom!,e,k]
Estére aztán elcsendesült a part, és lassan csak az éjszakai horgászok fényei pislákoltak. Újra eltelt egy nap, amely hivatalosan a tó ünnepe. Köszöntünk és köszönjük Maconka! Ám legyen minden nap Ünnep, amikor Szeretteinkkel, Barátainkkal bármilyen vízparton pihenhetünk, vagy éppen versenyezhetünk. A BSHE jelmondatát felidézve zárom e kis beszámolót:
„A tiszta víz az élet bölcsője és egyben feltétele. Jövőnk, így gyermekeink érdekében is óvja a szennyeződéstől a természet benne rejlő, megismételhetetlen értékeit és védje környezetét!”
[foto,52.jpg,Mindenkinek, aki megérdemli...,e,k]

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés