Vissza
Jogos tizenegyes

Jogos tizenegyes

2008. 09. 29.

megosztás Facebookon

Hát, igen. Vannak olyan esetek a labdarúgásban, amikor még a másik szurkolótábor is elismeri a döntés jogosságát. A Maconka Kupák első tízes sorozata után sem volt már kérdés, hogy Magyarországon szükség van-e egy ilyen típusú nemzetközi megmérettetésre. Így hát a szervezők mellett a versenyzők is természetesnek vették a folytatást. Lássuk, hogyan telt a soros nyárvégi 111 óra a profi bojlis versenyhorgászat jegyében!

A korábbi versenybeszámolókat olvasóknak már a cikk bevezetőjéből is feltûnhetett, hogy voltak változások. Kezdeném ezek rövid ismertetésével. Maga a verseny ezúttal a XI. Maconka - K-Karp - SBS Nemzetközi Bojlis Kupa néven került a naptárba, így most két, Maconkához több szempontból is kötődő cég segítette a sikeres lebonyolítást. A versenyidő 100 óráról 111 órára változott, ezt célszerûségi szempontok indokolták, ugyanis így nem kell hajnalban indulni, az utolsó napon pedig egy közös ebéd zárhatja a verseny után és a díjkiosztó előtt a napot. Emellett tagadhatalanul kíváncsiak voltunk arra is, hogy a reggeli kezdés helyetti esti fog-e érdemi változást jelenteni a halak szempontjából. Az itt valóban komoly fizikai terhelés okán a versenyzők kérésére a segítő szerepe is bővült, aki benevezése esetén ezután már a bedobás-bevágás-fárasztás tabukon kívül szabadon segítheti a csapatot egy eredményesebb szerepléshez. Korlátozva lett a szemes etetőanyag mennyisége is.
[foto,001.jpg,A helyszín változatlan,e,k]
Egy kicsit újra változott a pályabeosztás is, érzéseink szerint egyre jobban közelítünk az optimális verzióhoz. A határbóják továbbra is 120 méter távolságra helyezkednek el, és a közöttük lévő képzeletbeli vonalat a csónakos etetés során sem szabad átlépni. Így még a szembelévő csapatok között is van egy széles semleges zóna, és így már nem fordulhat elő egy csapat etetéses „kizárása” sem. A nemzetközi szabályoknak megfelelően továbbra is 2x2 bot és a behordás nélküli verzió a módi annak ellenére, hogy az előbbi a kifogott halak, az utóbbi a potenciális nevező csapatok mennyiségét szelektálja. Persze nekünk könnyû lehet, mert az egyikből sincs szerencsére hiány, sőt…
[foto,002.jpg,Közelebbről: Az I. sziget,e,k]
[foto,003.jpg,Közelebbről: A II. sziget,e,k]
Az új szabályzat szerinti hétfő délutáni kezdésre végül 23 csapat sorakozott fel, ráadásul talán az eddigi Kupák legerősebb mezőnyét alkotva. Világ- és Európa-bajnokok, világcsúcstartók, maconkai bajnokok, neves nemzetközi és honi versenyek győztesei Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Németország képviseletében. Mi kell még egyáltalán? Nos, szerintem a vízhez és az elvekhez való hûség és a barátság, a kölcsönös tisztelet egymás iránt, és mindenek előtt a bojlis horgászsport iránti alázat, a halak szeretete. E kis szubjektív kitérő után még egy: jó érzés volt a szervezés közben hallani, hogy az idény során más vizeken is sorra győzni tudnak törzsgárda-csapataink, ráadásul sokszor teljesen más szabályok és lehetőségek között. Az igazság mégsem odaát van? Innentől ezúttal egy picit naplószerûen.
[foto,01.jpg,Lassan mindenki megérkezik,e,k]
[foto,02.jpg,Kölcsönös, gyors infócsere,e,k]
Augusztus 25., hétfő, 15:00 Maga a sorsolás a jubileumi versenyen debütált szisztéma szerint zajlott, azaz az adott csapat erre felkent (vagy fenyegetéssel rákényszerített) tagjának a legutóbbi Kupa eredménye szerinti sorrendben először jelölési lehetőség húzása, majd e sorrend szerint a térképen egy zászlócska kitûzésével a konkrét rajthely kiválasztása, a várható időjárás, a már kitûzött szomszédok, valamint számos égi jel és jóslat, megérzés figyelembevételével. Egyébiránt szerencsés maconkai sajátosság, hogy nagyon sok helyről lehet jó eredményt elérni, ezért a statisztikán alapuló tudományosság általában csődöt mond a Természet ereje és kiszámíthatatlansága ellen. Mindenesetre ezen ceremónia során a versenyzők adrenalin-szintjére ezúttal sem lehetett panasz.
[foto,03.jpg,Tálcán nyújtott siker?,e,k]
[foto,04.jpg,Na, húzás!,e,k]
[foto,05.jpg,Tamás: Hûha...,e,k]
[foto,06.jpg,Zoli: Hmmm...,e,k]
[foto,07.jpg,Én már oda sem nézek!,e,k]
Miután a versenytérkép minden zászlócskája a helyére került, megindult a honfoglalás. Ezúttal már tényleg volt néhány nyugodt óra a meder alaposabb feltérképezésére, a táborhely kialakítására. Meg néhány újabb elmélet gyártására, az elkövetkező 5 nap eseményeit illetően.
[foto,08.jpg,A most debütáló G.-G. Carp Team helyet választ,e,k]
[foto,09.jpg,A térkép és a valóság együtt,e,k]
Augusztus 25., hétfő, 19:00 A verseny valódi rajtját jelző dudaszó után már a gyakorlati foglalkozás vette kezdetét, és a hely kiválasztása, megjelölése és megetetése után méteres pontossággal repültek a szerelékek az elképzelt helyekre.
[foto,10.jpg,Helykeresés,e,k]
[foto,11.jpg,Beetetés,e,k]
[foto,12.jpg,Horogravaló...,e,k]
[foto,13.jpg,... és annak álcázása :),e,k]
Megint kiderült, hogy nem a világ végén keresik a halat a versenyzők, néha 40-70 méter távolság is bőven elég a legjobb etetés elhelyezéséhez. Ráadásul egy nem várt meteorológiai fordulat (tartós szembeszél) esetén a túlzott távolságok elérhetetlenné vál(hat)nak, a beérett etetés kényszerû áthelyezése pedig már túl nagy időveszteség, azaz erősen az eredményesség rovására megy. A meteorológiáról csak annyit, hogy ezúttal is lekértük és kiadtuk a heti előrejelzést a csapatoknak, segítve (???) a helyválasztást. Ám ezúttal sem nagyon segített a dolog, ugyanis az ígért irányú tartós szél (és egyáltalán bármilyen szél) jó, ha az egész verseny alatt 6-8 órán át jelentkezett. Még a napocska is látszott az égen, amikor már rádión érkezett a jelzés az első halról. Ennek valamiért mindig nagy jelentőséget tulajdonítok, a másik esemény pedig az a pillanat, amikor már minden csapatnak van hala. Közel éjfélig még jó néhány pontyról érkezett hír, így jó kedvvel indultam haza.
[foto,14.jpg,Lassan vége az idillnek...,e,k]
Augusztus 26., kedd, 09:00 Eljött az első értékelés ideje. 14 óra után 379 kg és 106 db fogás, egy 13,70-es hallal az élen. 19 csapatnak van hala, ráadásul világcsúcstartónk, Nitu Ion csapatának (A’la Carp Team) mindjárt 19 db, közel egy mázsa súlyban. Mellettük a kétszeres bajnok, Micula Péter csapata (Poff Carp Romania Team) a második, ráadásul közel 9 kg-os átlaggal. A román hegemóniát e reggelen a Poff mellé került SBS - SziKo-Team (szintén bajnokcsapat) enyhíti harmadik helyével. Érdekes, de következtetéseket levonni még pár napig nem célszerû, ezt már megtanultam néhányszor.
[foto,15.jpg,Nitu és a három kívánság I.,e,k]
[foto,16.jpg,Nitu és a három kívánság II.,e,k]
[foto,17.jpg,Nitu és a három kívánság III.,e,k]
Augusztus 26., kedd, 19:00 Az első nappal, 10 óra újabb eredménye, majd az első napé, azaz 24 órányi fogás áll össze a gépen. A vége 627 kg. Az A’la Carp 121 kg felett, 10 óra 10 hal produkció mellett. A Poff ezalatt 2 halat fog, de ez közel 16 kg-ot jelent nekik. Szigetfalvi-Kovács törzsgárda-duónk (persze kiegészülve hû segítőjükkel, Bessenyei Péterrel) 3 újabb hallal ismét a harmadik. 21 csapatnak van hala, ez nyerő szám lehet 1 nap után. Egy biztos: a nappal után ismét éjszaka következik.
[foto,18.jpg,Arzenál I.,e,k]
[foto,19.jpg,Arzenál II.,e,k]
[foto,45.jpg,Praktikák I.,e,k]
[foto,46.jpg,Praktikák II.,e,k]
Augusztus 27., szerda, 09:00 Jó volt az újabb kör, 1355 kg a fogás, 410 darabban. A román vezető pozíció áll, de az éjszaka csak 30 kg halat adott Nituéknak. A Szi-Ko akciócsoport túllépve a mázsán a második, a gáti félszigeten a BSHE Maconka Team a harmadik. Péterék (Poff) tőlük másfél kg-al „elmaradva” most a negyedikek. Határozottan tömörödik a mezőny! Már mind a 23 csapatnak van hala, és látom, hogy szaporodnak az amurok is. Kiküldjük a feldolgozást, jöhet az újabb kávé, a világhírû gyuribácsis hot-dog, majd egy kis ejtőzés a napon - ebédig. Mármint inkább nekünk, mert a versenyzők azok már csak azért is versenyeznek továbbra is. Az viszont csodaszámba ment, hogy délután Ladányi Tamással kedélyes szomszédolás közben találkozom, bár a vér nem válik vízzé, ugyanis érzem, hogy ugrásra készen áll, ráadásul közben bőszen sasolja a túlparton egy újabb nagy ponty fárasztását...
[foto,20.jpg,Amur Gerencséréktől,e,k]
[foto,AA.jpg,LT és a szomszédolás,e,k]
[foto,AB.jpg,A figyelem tárgya,e,k]
Augusztus 27., szerda, 19:00 Meg is van a nappal eredménye, 48 óra után hárman 1 halnyira vannak egymástól. már szinte utolérték a számomra érthetetlen módon lassuló A’la Carp egységet, ugyanis tudom, ha csak egy kerge halacska is van az egész szektorban, egy órán belül azt is horogra kerítik. A jelek szerint nem is volt más érdeklődő a helyszínen, csak 6 kisebb pontyocska, így 165,76 kg áll a nevük mellett. A Poff a gáton 157,00 kg-ot hozott ki 18 db halból, mellettük a szélen lévő SBS különítmény 147,94 kg-ot mutatott fel. Negyedik 112 kg-ot fogva az I. szigeten a Halcapone, egyre több és (van ilyen, de megéri) egyre kisebb halat fogva. Ilyen szituációkra szoktam mondani azt, hogy a versenyen azt a halat kell megfogni, ami előttünk van. A megfelelő taktika látványos alkalmazása, több tucat, munkával járó fárasztás után nekem nem lenne szívem azt mondani, hogy nem ér semmit az értékelésben az eddigi produkció. Még egy 100 feletti csapat van talpon a vidéken, Sanyamester és Csirmaz Gabi kreatív horgászata kezd beérni, ráadásul a tavaszi díjazott, amurspecialista SPRO mellől bizony húzzák az amurokat is. Összesen 555 hal és 1867 kg volt az aktuális egyenleg. Kíváncsiak vagyunk a reggelre, a változás a levegőben lóg a jelek (nem érdemes jósolni, mintha már leírtam volna) szerint.
[foto,21.jpg,Bevágás,e,k]
[foto,22.jpg,Fárasztás,e,k]
[foto,23.jpg,Fáradás,e,k]
[foto,24.jpg,Szákolás,e,k]
Augusztus 28., csütörtök, 09:00 Korábban keltem, mint akartam és ez nálam tényleg nagy szám. Megérte. Közel 8 mázsa halat hozott a mezőnynek az éjszaka, 2650 kg és 783 hal a produkció, a legnagyobb hal már 14,32 kg-os. A Poff Carp Romania Team átvette a vezetést, 215,88 kg-ot felmutatva. Nituék már csak a másodikok, ráadásul mögöttük viszont már csak 48 dekagrammal (!) elmaradva lohol a Creative Company. Az SBS a negyedik és az ötödik, ugyanis a Pontymánia is „gyári” csapat. 63 dekagrammal „szorult” a 6. helyre a sekély, felvízi helyről egyre jobban fellopakodó K-Karp Hungary csapata. Ide tartozik, hogy Sanyi és Zoli helye pedig egyáltalán nem volt kívánatos, ugyanis ez a hely maradt utoljára, így a valódi választás számukra e versenyen csak álom maradt. Nem is voltak túl lelkesek a sorsolás és a helyválasztási procedúra után…
[foto,25.jpg,Pontymánia - no de még pikkely is a homlokon?,e,k]
[foto,26.jpg,Dredor Gyuri akcióban,e,k]
[foto,27.jpg,Varázsszer, piros sex felirattal...,e,k]
Augusztus 28., csütörtök, 19:00 Nem mondott csütörtököt este 7 óra után sem a mezőny, bár nappal picit belassult a fogás, igazodva a légnyomás-változáshoz. Ennek ellenére 3128 kg és 932 db volt látható a monitoron, meg néhány újabb jelentős változás. A Poff elkezdett távolodni, viszont Sanyamesterék bőven ledolgozták az említett néhány dekát, és már másodikok Nitu Ion és Voda Mircea előtt. A 2 SBS-csapat helyet cserét, Kovács Zoliéknak talán senki nem lett volna a helyében, ugyanis balról a Poff zárta le szinte lakattal a vizet, jobbról meg csak a szárazföldi úton érkezhetnének a várva-várt újabb halak. Mögöttük már 6 csapat van (nem kell megijedni, csak képletesen) egymáson, azaz 15 kg-on belül, közöttük a továbbra is a K-Karp a szerencsés. 16 csapat a mázsa, ebből 3 a két mázsa felett -Maconkán ez közepes eredménynek számít ennyi idő után. Jöhet az este, denevérek, sápadt holdfény, csillagok, több-kevesebb Unicum -kizárólag a hideg ellen…
[foto,28.jpg,Poff...,e,k]
[foto,29.jpg,...kontra Creative,e,k]
[foto,30.jpg,Creative...,e,k]
[foto,31.jpg,...kontra Poff,e,k]
Augusztus 29., péntek, 09:00 Újabb reggel virrad a mezőnyre, egy nem akármilyen éjszaka után! Több, mint 1000 kg fogás lett regisztrálva, sok tízes feletti ponttyal. A Creativ Company dobbantott egy újabbat, és már az élen! 334,36 kg hal áll a nevük mellett, és egy 15,18-as pontynak köszönhetően a legnagyobb hal birtokosai is a versenyen. 86 óra után Sanyamester és Gabi mindent vinne, ha most lenne vége a versenynek. Ezt Ők bizonyára nagyon nem bánnák, de ettől még a Kupa bizony folytatódott. Mögöttük a Poff 308,66 kg-on áll, 8,12-es átlag mellett. Kishalas verseny? Még egy kisebbfajta csoda. Világbajnok magyar-szerb barátom, Király Iván (Ivica Kiralj) csapata közel 140 kg halat ás elő hirtelen éjszaka, időzített bombaként robbanva az élmezőnybe. Mivel nem titkolózós típus, rögtön (igen, a verseny közben!) el is mondja az érdeklődőknek, hogy az etetett kemény, kagylós résztől távolabb, nagyobb iszapon látta és állította meg azt a halcsapatot, melynek aztán kifogott tagjai kizárólag gyönyörû, nagytestû példányokból álltak. Ez az éjszaka a horgászat újabb magasiskolája volt, Iván! Negyedik az A\'la Carp, ötödik a K-Karp, hatodik az újra és újra erőre kapó Halcapone. 19 csapat 100, ebből hat 200 és kettő 300 kg felett. Látszik, hogy plusz-mínusz néhány hal a végelszámolásnál akár több helyet is jelenthet. 4173 kg, 1231 db. Micsoda éjszaka volt…
[foto,33.jpg,Iván, a Király,e,k]
[foto,32.jpg,Azok a bizonyos nagy halak...,e,k]
[foto,C.jpg,... meg azok, akiknek sajnos nem jön össze egy szép fotó,e,k]
Augusztus 29., péntek, 19:00 Az utolsó nappali etap, a negyedik a sorban. Ráadásul jó eredményekkel és komoly fordulatokkal! Sanyamesterék úgy tûnik, elfüstöltek a mezőnytől. Pár kg különbséggel már a 400 kg-ot ostromolják, előnyük a Pofftól több, mint 62 kg! A pár órás kis szelet maximálisan kihasználva a 2 napra „eltûnt” BSHE Maconka Team profi versenyzéssel feljön a bronzérmes pozícióba!
[foto,34.jpg,Laci és Józsi fürdőhelye nem egyszerû, de eredményes,e,k]
Mögöttük a Halcapone és nem mellesleg már 128 ponttyal.
[foto,EA.jpg,A csapat egyre összeszokottabb, ...,e,k]
[foto,EB.jpg,és kitartó, profi versenyzést mutatott,e,k]
276, 272, 268, 263, 257, 251, 247… E számsor jól szemlélteti, hogy mennyire összecsúszott a 3-9. helyezettig terjedő mezőny, ráadásul még további 5 csapat van kétszáz felett. Az izgalom kezd úrrá lenni azon is, aki nem is versenyez. 4809 kg, 1426 db és még mi várhat ránk az utolsó éjszakán! Most is - mint mindig - jókor jött a Red Bull szárnysegédek látogatása és itala. Érdekes, a már hagyományos találkozás során mindenki rögtön felélénkül, pedig még az energiaital a dobozokban van… Köszönjük Lányok!
[foto,35.jpg,Micsoda csapat!,e,k]
[foto,36.jpg,Anett megpróbálja, és...,e,k]
[foto,37.jpg,... kiderül, hogy tényleg tud parittyázni!,e,k]
[foto,38.jpg,Kikre nézhetnek fel ilyen ábrándosan?,e,k]
[foto,39.jpg,Köszi, Szárnysegédek!,e,k]
Augusztus 29., péntek, 21:00 A szokásos számítógépes klimpírozás (fogások rögzítése) közben beszólnak a halőrházba rádión, hogy Micula Péterék nagy pontyot fogtak, valószínûleg nagyobb az eddigi vezető halnál. Erre már én is kigaloppozok a nagy és párás maconkai éjszakába, és hamarosan rácsodálkozok egy gyönyörû, hibátlan pikkelyesre, aki a jelek szerint nem volt még horgon, legalábbis pár éven belül. Lemérjük. A nagy Ő 16,06 kg, így a Poff átvette a legnagyobb hal címet a 98. órában! Átmegyek tényközlő hírharangként Sanyamesterékhez, akik bár nem lelkesednek a hír hallatán, de kijelentik, hogy majd fogunk nagyobbat. Emlékszem, volt, amikor ezt meg is tették ezt egy másik maconkai versenyen. Közben a Poff újabb nagy halat fáraszt, még errefelé nagynak tûnik a csend. Ennek ellenére valamiért nincs bennem kérdőjel, mert a mért esti előny tetemesnek tûnik.
[foto,40.jpg,A nagy Ő,e,k]
Augusztus 30., szombat, 06:00 Ki korán kel, remélhetőleg majd részeredményeket lel. Útközben azon gondolkozom, hogy a versenyzők jelentős része alig pár órát aludt az elmúlt 4 éjszakán. Nekem bezzeg kijött egy közel 6 órás átlag, úgyhogy semmit sem szólhatok. A mérlegelőlapok lassan beérkeznek, és látom, hogy egy kicsit kevesebb a hal a tegnapinál, de több a nagy közöttük. A Creative Company lapját kaparintom meg először, de alig látok újabb halat! Majd kis idő múlva a Poff következik, náluk csak tíz feletti pontyból 4 sorakozik egymás után. Hûha! Semmi sincs lefutva, sőt a 103 óra tájától már e csapat vezet. A bronzért a Halcapone és a K-Karp fut versenyt, utóbbiaknak azonban még a szektorgyőzelemért járó kupa is elúszhat, mert a mindig életveszélyes Pontymánia mellett a Meleg Baits Serbia Team is feljött 1-2 nagyhalnyi távolságra. Kimegyünk a szokásos forgatásra, az első két csapatot meg is kérdezem, mi lesz a vége? Péter visszafogott öröme és szerénysége, Sanyamester fair viselkedése és töretlen optimizmusa így filmen is megörökítésre kerül.
[foto,41.jpg,Gyönyörû koi-pontyok jellemezték a versenyt, ...,e,k]
[foto,42.jpg,...szinte mindenhonnan,e,k]
[foto,43.jpg,Csapattársak együtt,e,k]
[foto,44.jpg,Ismerős? Alma a fájától...,e,k]
Augusztus 30., szombat, 10:00 Dudaszó, a 111 órás versenyidő vége. A bevált módon egyszerre két irányból indul a végső mérlegelés, és egyenként jönnek be a lapok. Majd a versenyzők is jönnének, de bezárkózunk, mert nem szeretnénk hibázni. Először a C szektor végét látom, miszerint a K-Karp (emlékeztetőül, a versenyzők által a legrosszabbnak ítélt helyről!) megnyerte a szektorát 332,53 kg-os eredménnyel. Majd a B szektor kerül sorra, ahol Ivánék és Nituék nem tudtak már csodát tenni, ellentétben a Halcapone alakulatával, akik szektorgyőztesként 346,75 kg-on zártak, 167 pontyot fogva. Végül a gáti A szektor sorjázik, ahol a SPRO remek hajrával zárkózott fel, de még ez sem volt elég a hazai Asztalos-Lőrincz párossal szemben. Következnek a kreatívok. 417,48 kg. Minden tekintetben nagyot versenyeztek és bizonyítottak, ez itt elismert tény mindenki számára. Poff Carp Romania Team: 446,96 kg! Igen. Péter példaképe, Ladányi Tamás után a második háromszoros maconkai bajnok, társa kétszeres, és a csapat „mindent visz”! Lassan minden a helyére kerül, elkezdődik a felülellenőrzés, mert több esetben is csak néhány dekagramm a különbség…
Augusztus 30., szombat, 13:40 A marhalábszár-pörkölt után már csak az ünnepélyes eredményhirdetés maradt hátra. Mint megtudom, remekül versenyző német barátaim, Martin és Marius rögtön innen indulnak tovább Franciaországba, mert csak így érnek ki az ottani versenyre időben. Fanatikus fiúk, a legjobb értelemben! Összeáll a díszlet, sorjáznak a kupák és egyéb díjak a fehér asztalon. Pankotay Gellért és az általa előzetesen elgondoltnál jóval kipihentebb Kovács Zoli most szponzorként segít a díjak átadásánál, kellemes és látványos hölgytársaságban. Megköszönöm a K-Karp, az SBS, valamint Bátonyterenye Város és a Red Bull, továbbá a Peugeot Ponyi támogatását, a lebonyolító Team (így nagybetûvel) munkáját.
[foto,49.jpg,Mi bőszen értékelünk - de a csapatok is!,e,k]
[foto,BA.jpg,A díjak,e,k]
[foto,BB.jpg,Az érmek,e,k]
[foto,47.jpg,Számomra nagyon ott volt a szeren a verseny hivatalos autója,e,k]
Ezúttal két újabb versenyző érdemli ki a tavasszal alapított „Hûség és barátság” díjat, tízszeres részvételért. Nitu Ion, román legenda, világcsúcstartó, valamint Pintér Sándor, a helyi BSHE törzsgárda egyik kiválósága, többszörös maconkai díjazott. Ezúttal is köszönöm teljesítményüket!
[foto,48.jpg,Pintér Sándor, az egyik díjazott,e,k]
Kihirdetésre kerül a végeredmény, miszerint 5845,71 kg és 1743 db hal került mérlegelésre. E Kupán lett fogva az eddigi legtöbb tíz feletti ponty, koi ponty, valamint amur. Azt is megjegyzem, hogy minden csapat fogott 5 kg feletti pontyot, és több száz volt belőlük... Visszafelé haladunk, majd lassan eljön az utolsó 6 csapat eredményének ismertetése. Hatodik 22.-nek választva a C6-os helyet a Meleg Baits Serbia, és a csapat e rajthelyen az eddigi legjobb eredményt érte el! Milanovic Zoran már versenyzett nálunk, Pesic Slobodannak ez volt az első alkalom. Eredményük 303,02 kg.
[foto,50.jpg,A hatodik szerb csapat,e,k]
Ötödik a hazai versenyzőkből álló BSHE Maconka Team, első választással az A1-es gáti félszigetre voksolva. 306,22 kg-ot ért a hely, a várt szél elmaradása ellenére is. Asztalos Laci és Lőrincz Józsi egyébiránt a BSHE vezetőségi tagjai is, így róluk is elmondható, hogy nem csak beszélnek róla… Negyedik és a C szektor győztese a legreménytelenebbnek ítélt helyet (C7) hiba nélkül meghorgászva a K-Karp Hungary Team, szintén hazai, Pintér Sándor, Gombos Zoltán, Kovács O. Zoltán segítő összetételben. A mért összfogás 332,53 kg.
[foto,51.jpg,Megérdemelt szektorgyőzelem!,e,k]
Bronzérmes a B szektor (16.-nak választották a B4 pozíciót) győztese, a tavaszi „sokkot” látványosan kiheverő, profi versenyzést bemutató Halcapone - Maros-Mix Carp Team, ráadásul 346,75 kg-os fogásuk a mezőny legtöbb, 167 db halát jelentette. A csapat a már hatodszor is bevált Szalai Árpád - Herpai László összetételben indult, Borgyos Norbert „Dübi” nélkülözhetetlen segédletével.
[foto,52.jpg,Ők is egyre jobbak...,e,k]
Ezüstérmes a szintén hatodik maconkai versenyt végigküzdő, mára már az ország legjobb csapatai közé emelkedő Creative Company - Stég, Nyika Sándor és Csirmaz Gábor főszereplésével, akik Nyika fiúk beépítésével már az utánpótlás képzésére is gondoltak. Harmadiknak helyet választva a gáti A5 pozíción végül 417,48 kg-ot fogtak, átlaguk 6,73 kg.
[foto,53.jpg,Sokáig nekik állt a zászló,e,k]
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban címét megvédve újra első a szenzációs Poff Carp Romania Team, akik a legnagyobb hal díját is megszerezték. Micula Péter eddig egyedülállóan minden maconkai versenyen, amelyen elindult (7 ilyen alkalom volt már, bizony) díjazott volt, és immár háromszoros bajnok. Pongrácz Norbert harmadik alkalommal társa, és már Ő is két bajnoki címmel rendelkezik. Sokat köszönhetnek segítőjüknek, Schefler Jánosnak is. Eredményük 446,96 kg, 56 db, és az így elért átlag (7,98 kg) az eddigi legjobb bajnoki átlag a Maconka Kupák történetében!
[foto,54.jpg,Címvédés!,e,k]
Mindenkinek szívből gratuláltunk, és a díjak, ajándékok átadása, majd a közös fotózás után maradt a búcsúzás, majd lassan kiürült a tópart, helyet adva újabb reményeknek és horgászélményeknek. Szép volt Fiúk, szép volt Halak!
[foto,55.jpg,Együtt a nagy csapat,e,k]
[foto,56.jpg,A díjazottak,e,k]
Szeptember 28., vasárnap, 13:30 Hát, elkészült a cikk, a helyükön a több száz fotóból kiválogatott képek. Néhány hét bizony eltelt a verseny óta. Szeretnénk is elnézést kérni mindenkitől a beszámoló elhúzódásáért, most ez egyéb okok miatt így sikerült. Viszont remélem ugyanígy mindenkinek jó lesz felidézni az eseményeket, a Kupa hangulatát. Talán a Haldorádó olvasói sem bánják, hogy későire sikeredett a beszámoló, mert vannak dolgok, amik tértől és időtől függetlenek. Igen, ezekről már írtam a mû elején. Remélem, még sokszor megtehetem ugyanezt, ugyanitt - talán nem csak a saját érdekemben…
[foto,D.jpg,Köszönöm a türelmet!,e,k]
Hivatalos végeredmény: [file,hivataloseredmXI.doc]doc[-file]
Összesített eredménystatisztika: [file,tablaI_XImono.pdf]pdf[-file]

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés