Vissza
Nekünk nyolc?

Nekünk nyolc?

2024. 03. 27.

megosztás Facebookon

Május 08-12-ig már a nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Maconkai-víztározón az a 100 órás nemzetközi bojlis verseny, ahol az elvárt halbőség, a bevált szabályok, valamint a kiélezett küzdelem szinte alaprecept a színvonalas mezőny folyamatos jelenléte mellett. Idén extra időjárási körülmények, viharos szél, időjárási frontok sora tette próbára a halakat és a horgászokat. Mégis örömmel jelenthetem: a helyzet nem változott!

Már a verseny előkészítése során látszott, hogy felfokozott az érdeklődés, így már az előző évben 18, majd idén márciusig végül 51 csapat jelentkezett a megmérettetésre. Az öröm mellett sokkal kellemetlenebb volt számomra a szelekció, de a szabályzat elveit be szerettem, szerettük volna tartani. Mivel rájöttem, hogy bizony a barátoknak is kell nemet mondani, így végül némi további tétovázás után kénytelen-kelletlen egy sorsolás döntötte el az utolsó befutókat. Így viszont elhúzódtak a kiértesítések, mely tényért ezúton is elnézést kérek, s ígérem, hogy tanultam belőle.
Felfokozott volt a tevékenységünk a tekintetben is, hogy szerettük volna már az új központi épület szolgáltatásait is biztosítani a versenyre, azaz méltó embereknek méltó körülményeket. Végül e tekintetben is minden a helyére került az utolsó pillanatban, így egy szerencsétlen és számunkra már elkésett lemondás okán a 26 csapat nekivághatott az újabb megmérettetésnek.
[foto,02k.jpg,Megújultunk kívülről...,a,k]
[foto,03k.jpg,... és belülről is,a,k]
[foto,04k.jpg,Melegkonyhás büfé(s)!,a,k]
Ennek első elemeként a maconkai hajnalt és persze egymást köszöntötték a megnyitóra és persze a sorsolási ceremóniára várva a versenyzők, köztük a honi törzsgárda, valamint szerb-magyar világbajnok barátunk Iván és csapatai, s persze az elmúlt évek román bajnokai, s köztük az ottani bojlis szövetség hivatalos küldöttei is. Öröm volt látni mindenkit újra, így különösen az SBS-fiúkat, a debreceni Tóth testvérpár felét, valamint Tari Pistát, azaz azt a 4 horgászt, aki eddig minden versenyen részt vett Maconkán. Itt volt a Ladányi-Ponyi páros, a gyöngyösi Pontymánia és az örömünkre visszatérő Pécs Team, vagy Sanyamester, Radu, illetve az egyre nagyobb erőt képviselő egyesületi csapatok, s még persze folytathatnám a sort. Igen, szinte mindenkiben már a barátainkat tisztelhetjük. Ez talán a verseny egyik legnagyobb értéke is egyben!
[foto,05k.jpg,Gyülekezés, megnyitó,a,k]
Mivel megint (ez a hagyomány például igazán elkerülhetne) sietnem kellett a fővárosba, így jó időben megkezdtük a szabályismertetést és a sorsolást, melynek számait a főszponzor és egyben versenyző Pankotay Gellért ötlete alapján a mezőny egy K-Karp kiegészítő csomagolását szétbontva pillanthatott meg, a helytől függő elérzékenyüléssel. Gellért ebben rögtön példát is mutathatott, mert a II. sziget jobb szélét húzta, de a Ladányi-Ponyi párosra sem tettek volna fel nem hogy nagyobb, de kisebb összegeket sem a bal szél okán. A Pécs Team és a Pontymánia elvonult a gáti szakasz zárt részére egymás mellé, a Haldorádó új csapata pedig szembetalálta magát a Sip Carp tagadhatatlan erejével. Iván és az ezúttal betegség okán a Lupsan Aurelt nélkülöző A’la Carp a Felező-félszigetre számûzte magát, a Sziko-Team (alias SBS) pedig a nekik már bevált gáti szakaszra. Sanyamesterékre is itt várt a kreativitás újabb gyakorlati bizonyítása. A nagybányai kópék ezúttal King Baits színekben viszont az I. sziget sikereinek színterén maradtak.
[foto,08k.jpg,A kagyló ezúttal nem számított,a,k]
Már útközben kaptam a hírt, hogy a viharossá erősödött szél okán a startot fél órával halasztani kellett, s több horgász örült, hogy egyáltalán ki tudott evezni a rajthelyére. Ezután voltak elképzeléseim a fogások beindulásáról is, melyekben nem is kellett csalódnom, ugyanis pár kivétellel nem is indultak be. Ennek ellenére a szélsőséges körülmények között is 10 óra után a Ladányi-Ponyi páros (új nevükön Hal-adás Team) összekapart 13 db halat 36 kg-ban, és ezzel vezetett, mert a Pécs Team 15 hala ennél 2 kg-al kevesebb volt. Harmadik a Sip Carp, 30 kg-os eredménnyel. Kíváncsi voltam az első éjszakára, mondván, hogy csak jobb jöhet. Ez be is igazolódott, bár maradt a szél is, de 20 óra után a Hal-adás már 109 kg-nál haladt, őket a Sip Carp (73 kg), majd a Pécs Team (61 kg) követte. Ezek az eredmények azonban még mindig messze elmaradtak a szokásos maconkai átlagoktól.
[foto,06k.jpg,Mit keres ennyi víz a csónakban?,a,k]
[foto,07k.jpg,Vízen járás helyett vízben fárasztás,a,k]
Nappal megint leült a fogás, a halak helyett a frontok jöttek-mentek, bezzeg a szél az maradt. Szerda estére így megint leült a „termelés”, bár a Hal-adás - Sip Carp állás 134:100-ra módosult. Feljött viszont a szélső gáti (mélyvízi) pályán a Maconka Carp Team, és már a harmadik helyen szerepelt. Szélsőségesek lettek a fogások, például a Pécs 1 db halat fogott 12 óra alatt, még a mellette lévő Pontymánia 15-öt. Ebben nagyon sokat jelenthetett, jelentett a hely szelessége, vagy szélcsendje is. Az SBS Sziko-Team ekkor a Hal-adás fogásának pont felét tudta felmutatni. Újabb éjszaka. 45 óra után, félidőhöz közeledve az élen a helyzet változatlan, de a mért eredmény már 242 kg és 73 db, azaz több, mint 1 mázsa a fejlődés. Második az, aki eddig volt, 174 kg hallal. Újabb csere a bronzérmes helyen, pár dkg-al, de most a román King Baits (Nagybányai Kopej) szerepel itt, 138 kg-al. Ekkor már többen odaadták volna a harmadik bajnoki címet Ladányi Tamásnak, talán még a 126 kg-on álló, ekkor 6. SBS is.
[foto,09k.jpg,Fogom a fejem...,a,k]
Újra nappal, és nem ismétlem meg az előző bekezdés első mondatát. A Hal-adás 20 kg-ot fogott, így 263 kg a helyzet, a Sip Carp pedig csak egy pici pontyot, azaz bő kilogramm a változás. A harmadik hely instabil továbbra is, most a Halcapone hozta 146 kg és 45 db időleges felmutatásával. A Szigetfalvi-Kovács SBS duó ekkor a 7., 130 kg-al. A nappal után törvényszerûen újra az éjszaka jött, és a 82 órás, péntek esti mérés után többen nem hittek a szemüknek. 1. SBS: 401 kg és 80 db, azaz 5 kilogrammos átlag. 14 óra alatt kétszer annyi hal, mint az eddigi 55-ben! Még ha beleszámítjuk a pár órás mérlegelési eltéréseket is az időszakaszoknál, akkor is döbbenetes a változás.
[foto,15k.jpg,Horgásztak éjjel,a,k]
[foto,16k.jpg,Horgásztak nappal?,a,k]
Ugyanekkor Ladányiéknál 338 kg és 105 hal szerepel, bár az elmondottak miatt tudtuk, hogy kisebb a valós különbség. Ekkorra már harmadik a gáti sekély vízi első helyen lévő Maconka Carp Team, 246 kg fogással. Talán ebben az időszakban voltak a legkomolyabb átrendeződések a mezőnyben, például a kapaszkodó Pontymánia is újra 1 mázsán felül fogott. Meg kell említeni azt is, hogy egyre többször változott a szél iránya.
Közben még reggel Sanyamesterék is átrendezték a legnagyobb halért folytatott küzdelmet. A gáti szakasz sekélyvízi részén fogott, eddig még számunkra ismeretlen 18,38 kg-os hibátlan tükrössel feltették az ominózus i-re a pont(y)ot!
[foto,13k.jpg,Szép volt!,a,k]
Kicsi, ám számomra nem lényegtelen kitérőként szeretném megemlíteni azt az örök lelkifurdalást, hogy a sors szeszélyéből megint alig tudtam beszélgetni a versenyzőkkel, barátaimmal. Ám még így is hozott új ismeretségeket a verseny, ezek közül egyet megemlítenék. Igazából most először volt módom találkozni és beszélni a vajdasági Kazi Istvánnal, aki világbajnok barátom, Iván jóvoltából is végig itt volt velünk. Kellemes meglepetés. Különleges ember, egy olyan világ képviselője, amely sajnos a legtöbbünk számára már talán örökre elveszett. Az általam megfejtett titok, a van ilyen egyáltalán: Ő magát a Természetet és az Embert a pillanat teljességében éli meg, és írásain, fotóin keresztül láttatni is próbálja is a mindennapok sokszor észrevétlen örömeit!
[foto,10k.jpg,Iván szigonyozik?,a,k]
[foto,11k.jpg,Hajnalpír arany halon,a,k]
[foto,12k.jpg,Ugye mi jó barátok vagyunk?,a,k]
Visszatérve a versenyhez. Folytatódott a küzdelem, egy csapat sem adta fel, és így minden helyezésért ezúttal is az utolsó pillanatig kellett küzdeni, Maconkára, és erre a versenyszisztémára jellemzően. 93 óra után az SBS 466 kg-on (92 db) állt, de a Hal-adás sem adta fel, náluk 435 kg és 138 db szerepelt a mérőlapokon. Ekkor újra a Sip Carp a harmadik, 296 kg rögzített eredménnyel.
[foto,18k.jpg,Összeszokott páros,a,k]
[foto,17k.jpg,Tapasztalat és rutin,a,k]
[foto,19k.jpg,Mérlegen a valóság,a,k]
Szombat hajnaltól már folyamatos volt a mérlegelés, és láttuk, hogy semmi sem dőlt el az első hely tekintetében. Ponyi Zsoltnak, majd Ladányi Tamásnak is elment egy-egy 10 feletti hala, de az SBS sem tudott mindent megfogni. Ugyanígy nem volt még lefutott a B szektor győzelme sem. Végül a dudaszó hangjára lassan befejeződött a verseny. Azért lassan mert ekkor még többen is fárasztottak. Csapatonként érkeztek be futárral a végleges, lezárt mérlegelőlapok, így lassan kialakult az eredmény, amely összességében a szélsőséges időjárási körülmények ellenére újra igazolta is a tározó jó hírét, de a versenyzők kiemelkedő kvalitásait is.
[foto,24k.jpg,Régi idők vadpontya,a,k]
[foto,22k.jpg,Piros-fekete,a,k]
[foto,23k.jpg,Fehér-fekete-narancs,a,k]
Mielőtt még az élmezőnyt ismertetném, némi célzott felkérésre következzen egy vázlatos felsorolás. Tehát, a verseny(sorozat) főbb horgászati tanulságai számomra vázlatosan a következők:
- Ez a mezőny más versenyekhez hasonlóan már régen méltó lenne egy magyar bojlis bajnokságra
- Maconkán nincsen „teljesen esélytelen” hely, vagy lefutott verseny, érdemes és a többség részéről elvárt is az utolsó pillanatig teljes erőbedobással küzdeni
- Több verseny után az eredmények tekintetében egy adott csapatnál bizony már abszolut nincsenek véletlenek
- Az időjárás jelentősen feljavíthat ugyan egy gyengébb helyet, de e lehetőség tartós kihasználásához már kőkemény szakmai tudás és emellett bizony sokszor fizikai és pszichikai tûrőképesség is kell
- Az éjszakai horgászat eredményességi fölénye az évszaktól függetlenül megkérdőjelezhetetlen
- Kiemelten fontos a lehető legkevésbé zavaró etetési technika, így egyre többen már a csónakot sem használják a második naptól, mivel e legtávolabbi bóják is pl. dobócsővel, parittyával elérhetők, azaz pl. egy rendszeres behúzással bentre nem szoktatott állomány esetén közel (35-85 m) lehet hozni és tartani is a halat
- Az etetési mennyiség és minőség, az ízek kombinációja mellett a folyamatosság is lényegi szempont, továbbá a terület optimalizációja és szisztematikus zárása is, többen a csapatok közötti ún. határbójáktól szinte egy méterre alakították ki akár mindkét oldalon az etetésüket
- A nád- és gyékényfalaknál érdemes 1 méteren belül horgászni, de be kell kalkulálni, hogy a fárasztási veszteség is magas lesz, viszont így már nem mindig éri a végelszámolásnál meg
- Egyre biztosabb tény, hogy ma már csak kishalas szelekcióval a legtöbb esetben nem is érdemes próbálkozni, ugyanis a több csapat által felmutatott 5,0-8,4 kg közötti átlag elgondolkodtató, ám ezen átlagot nem annyira a horgász (lsd. változatlan bojliméretek), hanem a természetben kialakult táplálkozási verseny idézte részben elő, azaz a kisebb halakat az arra járó nagyobbak bizony kiszorítják
- Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nagy (őket ui. felismerjük) halaknak a tározón belül is bevált életritmusa, azaz útjai, területei és az adott időben kedvenc táplálkozási helyei vannak
- Minél növényesebb a hely, annál több a vad- és nyurga-, valamint az ugyanígy viselkedő koi ponty, a mélyebb víztereknél pedig a tükrös az uralkodó. Ez előbbi sorrenddel arányos a nagy átlagot tekintve az óvatosság is, a talán a megvalósított genetikai állományt is érintő domesztikáció fokozataként
[foto,25k.jpg,Régi-új kilátások,a,k]
Pótolva az elmaradást, a VIII. Maconka-K-Karp-Mosella Nemzetközi Bojlis Kupán első lett, és így Maconkán is felért a csúcsra az SBS SZIKO-TEAM, 533,17 kg-os, 107 halból álló eredménnyel. A csapat összetétele: Szigetfalvi András, Kovács Zoltán, Besenyei György segítő.
Második egy nagyobb halnyi különbséggel egy korábbi kétszeres és egy egyszeres bajnok, ez a HAL-ADÁS Team. Az eredmény: 521,37 kg és 164 db. Tagok: Ladányi Tamás és Ponyi Zsolt, segítő Nagy József.
Harmadik eddigi legjobb eredményével a helyi erőket felvonultató MACONKA CARP TEAM, Asztalos László és Kelemen Gábor összetételben, a csapatot segítette Rico „Pici” Péter. A fogás 372,82 kg és 127 db volt.
Negyedik maconkai versenyükön a negyedik Kupát viszik el a negyedik hely mellett a B szektor megnyerésével a romániai SIP CARP TEAM kiemelkedő horgászai. Sipos Attilának és Micula Péternek most 325,54 kg és 104 db pontyot sikerült produkálni.
Ötödik a gyöngyösi PONTYMÁNIA-SBS, hatodik a HALCAPONE CARP TEAM Mátészalkáról.
A CREATIVE COMPANY pedig az ominózus 18,38-as tükrössel a legnagyobb hal díját vitte el, Nyika (Sanyamester) Sándor és Csirmaz Gábor felállításban. A legjobb átlag - 8,45 kg/db - a SPRO CARP FUN TEAM eredménye. A legjobb márnahorgász a pécsi SILVERBAITS TEAM.
[foto,14k.jpg,A Kreatívok,a,k]
[foto,21k.jpg,Gerencsérék és barátaik,a,k]
Végül tehát maconkai mércével közepes eredmény született, de ilyen körülmények között az 5529,95 kg-ot és az 1586 halat talán senkinek nem kell megmagyarázni. Maga a díjkiosztó a K-Karp Hungary és a Mosella támogatásának is köszönhetően baráti, ám színvonalas módon került lebonyolításra, végén az elmaradhatatlan csoportképpel.
[foto,26k.jpg,Újra itt van...,a,k]
[foto,27k.jpg,Jók közül is a legjobbak!,a,k]
Ezt követően érthetően fáradtan, ám a becsületes verseny örömével és fáradtságával együtt mindenki elindult az otthona felé. Mi, akik a végére maradtunk előbb egy, majd két csodálatos szivárványban gyönyörködhettünk, amely a tározó felett teljes körívet rajzolt a csillogó víztükör felé. Mégis vannak égi jelek? Nem tudom, de azt érzem, jó úton járunk, továbbra is. Köszönet Támogatóinknak, Mindenkinek, aki segített a lebonyolításban! Jó verseny volt, szép volt Fiúk! Találkozunk 2007. augusztus 28-án!
[foto,28k.jpg,Égi jel 1.,a,k]
[foto,29k.jpg,Égi jel 2.,a,k]
[foto,30k.jpg,Teljes a kör,a,k]
(A részletes eredménylisták, statisztikák a kiemelt vizek rovat tárgyi maconkai elérhetőségein olvashatók.)
Fotók: Bubró / Kazi / Nagy / Zagyi / Dérer

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés